Hiányosságok, amelyekkel könyvelőként találkoztam

2023-10-16 14:04:55-kor,Egyéni vállalkozás kategóriában

Egyéni vállalkozók könyvelőjeként egy ideje már nem vállalok egyszeri bevallás készítést illetve egyszeri változásbejelentéseket sem. Sokan kérdezték, hogy ennek mi az oka, azt hiszem, ezzel a bejegyzéssel lesz teljes a magyarázat. Ugyanis, amikor egyszeri bevallást vagy bejelentést kértek tőlem, akkor a NAV meghatalmazás intézését követően az első dolgom az volt, hogy átnézzem az adott vállalkozó teljes könyvelését, törzsadatát, jogviszonyait, beadott bevallásait, számláit. Sajnos egyszer sem volt olyan eset, amikor minden rendben lett volna, így egy egyszeri bevalláskészítésből elég hosszadalmas munka kerekedett. Meglévő ügyfeleim mellett viszont erre sajnos nincs kapacitásom, így már csak folyamatos könyvelési szerződés mellett vállalok ügyfeleket.


A legtöbbször előforduló hiányosságok:

  • Számlák helytelen kiállítása

Tipikus hiba, hogy lemarad az egyéni vállalkozás a névből vagy az egyéni vállalkozói nyilvántartási szám. Így a befogadó felet tévesztjük meg, aki azt hiheti, hogy adószámos magánszeméllyel van dolga és adót kell tőle vonni járulékbevallás készítése mellett. Természetesen a törvény is előírja a számla kötelező elemeit, a célja pedig az, hogy egyértelműsítse a számla kiállítójának alanyiságát.


  • Kamarai regisztráció hiánya/elmaradt tagdíj

Könyvelő nélkül ez sokszor már csak akkor derül ki a vállalkozó számára, amikor a kamarától kap egy felszólítást, amelyben 10 napon belüli fizetésre szólítja fel a vállalkozót, ellenkező esetben átadja a tartozás kezelését a nav részére. Találkoztam már olyan esettel is, amikor a regisztráció hiányzott, a fizetések azonban szépen érkeztek minden évben a kamara számlájára. Utóbbi esetben szerencsére a regisztrációt követően a kamara összepárosítja a vállalkozót a befizetésekkel - természetesen csak akkor, ha a közleményben szerepelt az adószám. 


  • Áfa bevallás hiánya

Egyéni vállalkozóként alapesetben alanyi mentesként indulunk. Alanyi mentesként pedig miért kellene áfa bevallást badni? Nos, ha másik országban letelepedett cégnek nyújtunk szolgáltatást, vagy tőle veszünk szolgáltatást, esetleg közösségi partnertől vásárolunk terméket, ez mind-mind áfa bevallás készítését és/vagy áfa fizetését vonja maga után. A legkiugróbb esetem az az egyéni vállalkozó volt, akinek 2 évre visszamenőleg kellett beadni minden hónapra áfa bevallást, mert külföldre nyújtott szolgáltatást alanyi mentesként.


  • Bevételi nyilvántartás hiánya

Úgy gondolom, hogy a számla helyes kiállítása után ennek kellene a legegyértelműbb kötelezettségnek lennie egy vállalkozó számára, még akkor is, ha nincs könyvelője, de sajnos nem így van. Arról nem is beszélve, hogy a pénzforgalmi szemlélet miatt jelentős ide-oda csúszások lehetnek év végén/ év elején az összegekben, amelyek majd önellenőrzésre szorulnak.


  • Szigorú számadású nyomtatványok nyilvántartásának hiánya

Ha fizikai számlatömböt vagy nyugtatömböt használsz, akkor ezt a nyilvántartást is vezetned kell. 


  • Bevallások hiánya

Ez a kamarai regisztráció hiányhoz hasonlóan már csak akkor jut a vállalkozó tudomására, amikor a nav-tól érkezik egy felszólítás, melyben kötelezik a vállalkozót az elmaradt bevallás pótlására, ellenkező esetben mulasztási bírság kiszabására kerül sor. 


  • Rendezetlen jogviszonyok

Talán ez a téma a legkevésbé ismert a vállalkozók számára. Azonban a NAV mostmár egyre könnyebben rálát arra, hogy milyen bejelentés hiányzik, hiszen folyamatosan kommunikál a NEAK-kal, így gyorsan kiderül, ha valami hiányzik. És mivel a vállalkozónak kötelezettsége a jogviszonyaiban bekövetkezett változásokat 15 napon belül jeleznie, így ez is sokba kerülhet.


  • Változásbejelentés elmaradása

Ha bármilyen adatunkban változás következik be, arról 15 napon belül tájékoztatnunk kell a hatóságokat.


  • Iparűzési adóügyintézés hiánya

Sajnos ez még mindig nem egységes, így önkormányzatonként változó, hogy vállalkozás indításakor/szünetelésnél/folytatásnál milyen bejelentőt vár az adott adóhatóság. Adott esetekben pedig adóbevallást is kell beküldenünk.


  • Szünetelés/folytatás esetén elmaradt bejelentések

A legkirívóbb esetem az volt, amikor jelentkezett hozzám egy vállalkozó, hogy járjak utána a több százezer forintos adótartozásának. Kiderült, hogy nem jelentette be a webes ügysegéden a szünetelést, így a nav továbbra is előírta az adókötelezettségét, miközben a vállalkozó abban a hiszemben volt, hogy már szünetel. Ilyenkor nemcsak a webes ügysegéden kell jelezni a szünetelést/folytatást, de bizonyos esetekben a nav felé is kell változásbejelentőt küldeni a jogviszonyok miatt, illetve az önkormányzatok is várhatnak változásbejelentést/bevallást.


  • Egyéb kötelezettségek

Ezeket csak felsorolás szinten említem meg: NTAK, EKÁER, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény miatti kötelezettség, környezetvédelmi termékdíj, EPR, stb.


  • Ügyfélkapu azonosítók kiadása

Ezt hagytam utoljára, mert ez nem a vállalkozó hibája, viszont annál nagyon jelentőséggel bír. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy a könyvelőváltással hozzám érkező ügyfelek kivétel nélkül megadták az ügyfélkapus jelszavukat az előző könyvelőnek. Nem lehet elég sokszor felhívni a figyelmet ennek a jelentőségére, miszerint ha kiadjuk az ügyfélkapus jelszavunkat, akkor bármit (tényleg BÁRMIT!) alá tudnak írni a nevünkben! Ugyanis egy jó pár éve már működik az elektronikus hitelesítési rendszer, amit a bíróságok is elfogadnak, így kis túlzással még a lakásunkat is elveszíthetjük a fejünk fölül.  Itt található a hitelesítési szolgáltatás, én többek között ezzel szoktam a könyvelői szerződést aláírni az ügyfelemmel párhuzamosan: Dokumentumhitelesítés.


Amennyiben kérdésed merült fel a fentiekkel kapcsolatban, várom jelentkezésed!


Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani.